Hétfő

Az orgonalila kulcs meséje

Greta hideg verítékben úszva ébredt. Ezt a rémálmot sosem fogja elfelejteni.

Ismét kisgyerek volt és akkori otthona körül rótta az utcákat. A környék egykor ragyogott a tisztaságtól, most ellepte a mocsok. Minden tele volt szeméttel. Befordult az utcájukba és megállt. Az utca végén egy hatalmas ajtó tornyosult és fehér fény sugárzott át a kulcslyukon.

Tudta, hogy be kell lépnie a kapun, és hogy a kulcs ott van valahol a szemétdomb alján, de hol keresse?

- Semmi sem cél nélkül való, kedvesem - suttogta a fülébe Földanya. - Mindennek megvan a maga haszna.

Ahogy elkezdte összeszedni a szemetet, egyik - másik elkezdte ócsárolni őt (a fájdalmas emlékek már csak ilyenek).

- Örök vesztes vagy! - szólt az egyik.

- Nehéz életem volt - mondta az öregember emléke -, te pedig csak egy ostoba kislány vagy.

- Szállj le rólam - kiáltotta a harmadik.

A fájdalom egyre gyűlt a kezében, ő pedig látta, hogy lassan alakot öltenek.

- Te kis taknyos! - sziszegte egy kegyetlen régi titok. Greta megdöbbent a hangjától.

Amikor minden szemét összegyűlt, a Földanya meleg levegőt küldött, hogy megolvassza a halmot, az Égistenség pedig hűvös fuvallatával lehűtötte azt. Greta szeme láttára öltött testet az orgonalila kulcs.

Felemelte a kulcsot és közelebb lépett az ajtóhoz. Alighogy beleillesztette a zárba, elöntötte a félelem. Körbezárta a fájdalom, és a szenvedés akár egy széllökés  érte őt. Megrémült, de tudta, hogy tovább kell mennie, ha nem pusztán túlélni szeretne.

Akkor ébredt fel, amikor a szél már csillapodni és a fájdalom enyhülni kezdett.

Vége volt, az egész csak egy álom volt. Larázta magáról a rossz emlékeket és felkelt.

Hirtelen erős villanást látott. Megfordult és egy ajtó - az ajtó, amelyről álmosott - hatalmas csattanással bevágódott. Fény sugárzott át a kulcslyukon, ahogy az álmában. Még mindig álmodom, mondta magában és hátrálni kezdett. Megbotlott valamiben.

- Hé, te ostoba! - mordult rá a titok.

Greta visszanyerte az egyensúlyát. Fájdalmas emlékei elárasztották a szobáját - valahogy kiszabadultak. De ő már tudta, mi a teendője. Elkezdte összeszedni a félelmeit, hogy megnyithassa a megértés kapuját.

Az első benyomások: Sokan akarnak megszabadulni a fájdalmuktól, de a fájdalmaink adják adottságaink alapját. A fájdalmunktól sohasem szabadulunk meg, hanem megkeressük az értelmét és a magunk javára fordítjuk az erejét.

Fogalmazd meg a szándékaidat erre a hétre! Gondolj azokra a fájdalmas élményeidre, amelyektől meg akartál szabadulni. Ezen a héten határozd el, hogy új szemszögből tekintesz rájuk.