Hétfő
A sámánasszony meséje
Amikor a világ még ifjú gyermekkorát élte, fogékony volt és befolyásolható. Számtalan ötlet létezett, amelyeket még senki sem valósított meg. A próbálkozás, a hibák és a kockázatvállalás időszaka volt ez. Ebben a korban mindenki csak azért alkotott, mert szükség volt rá, ezért mindenki túlságosan elfoglalt volt ahhoz, hogy a másik ötletét ostobának vagy képtelenségnek minősítse és leszólja.
Ebben a korban a fák és a többi növény is szabad volt és nem adták - vették őket. Az idő múlását a nap jelezte, és mindenkit a Nagy Szellemek tanítottak. Sok volt a tennivaló. Nem léteztek még nagy elmék, akik feltalálhatták volna a gyűlöletet, a bosszút vagy a háborút.
A sámánasszony ebben a korban járt a földön. A Nagy Szellemek egyike volt és mindenki mélyen tisztelte őt. A művészek tőle kapták az elhívatásukat. Ha felkeresett valakit a falujában, és kiválasztotta, nos... annak a sorsa azt volt, hogy nagy művész legyen. Egy nap, két falu között, a sziklás ösvényen a sámánasszony leült, hogy megpihenjen és nekitámaszkodott egy kukacoskodó öreg fának. Az öreg nyírfa hangosan felköhögött, megrémítve a sámánasszonyt, aki ijedten ugrott fel.
- Hehehe - kuncogott a nyírfa. - Megijesztettelek, hatalmas sámánasszony.
A sámánasszony felnevetett.
- Így van, tehetséges öreg, valóban. - Azzal felállt és útnak indult.
- Hé! - kiáltott utána a nyírfa. - Várj!
A sámánasszony megállt.
- Én is a múzsámat akarom! - szólt utána a fa. - Sosem késő, ugye tudod? A kérgem ugyan már nem a régi, de nagyon jól tudok mesét mondani. És énekelni is tudok!
A nyírfa sokáig szórakoztatta a sámánasszonyt a dalaival és a meséivel. A sámánasszony rámosolygott a fára, és megérintette a repedező kérgét.
- Ó, drága barátom. Hiszen te mindvégig rendkívül tehetséges voltál!
És ott, fenn a hegyen eldőlt. A sámánasszony megfogadta, hogy ezentúl nem választja ki, hogy ki legyen tehetséges, akinek külön megadná a múzsáját, hanem mindenkit felruház a maga tehetségével.
Ezért hát mind a mai napig mindannyiunknak megvan a magunk tehetsége, már nem kell a sámánasszonyra várnunk, hogy elhozza a múzsánkat. A sámánasszony nagyon is létezik, ott van minden műalkotásban, minden teremtő kapcsolatban, de már nem a földön jár.
Vagy talán mégis?
Az első benyomások: Gyerekkorunkban másokra volt szükségünk a túléléshez. Ez a mese arról szól, amikor mások engedélyére vagy jóváhagyására várunk, hogy megtehessünk valamit. Személyes teremtő - és kifejezőerőd csak a tiéd, és csak rajtad áll, hogyan alkalmazod.
Fogalmazd meg a szándékaidat erre a hétre? A mese arra emlékeztet, hogy minden eszköz a rendelkezésedre áll, hogy megteremtsd, amire vágysz. Ezen a héten gondold végig, hogyan tudod kiaknázni és a hasznodra fordítani azokat az eszközöket, amelyeket eddig összegyűjtöttél, hogy rendületlenül továbbhaladhass az utadon.