Hétfő
A smaragdkő meséje
Az ifjú királykisasszony gyűlölte az életét. Folyton emberek hada sürgött - forgott körülötte, soha egy percre sem lehetett egyedül. Egy nap, afféle önkívületi állapotban, messzire tévedt a palota körül elterülő kertben. A kertet régóta nem gondozta már senki, a virágokat szinte teljesen benőtte a pusztuló aljnövényzet.
Mindenáron el akart tűnni a naphosszat figyelő tekintetek elől, átvergődött a szúrós szederbokron, amikor egy ragyogóan fénylő kőre bukkant. Meglepődött, hogy egy ennyire tökéletesre csiszolt tárgy vajon hogyan kerülhetett erre az elvadult helyre. Egyetlen napsugár tört át a környező bokrokon, a kő megcsillant a napfényben. A királykisasszony megérintette: a smaragdkő volt az, gyönyörű és hibátlan alakú.
Ahogy ujjai hozzáértek a sima kőhöz, a kő megszólalt:
- Ha azt akarod, hogy a dolgok megváltozzanak, be kell lépned a szent ajtón.
A királykisasszony riadtan hőkölt vissza. A kő mögött, szinte alig lehetett látni, de valóban volt egy ódon faajtó. Óvatosan kinyitotta és belesett a folyosóra. Szűk volt és sötét. Mély lélegzetet vett és belépett az ajtón. Mindig is sejtette, hogy az Élet Folyosója nagyon megrémítené, ezért nem is próbált még belépni ide.
A sötétség nem volt számára ismeretlen, úgyhogy mélyeket lélegzett és sikerült az apró teret is megszoknia, mígnem egyszer csak becsapódott mögötte az ajtó. Megpördült, megragadta a kilincset, kétségbeesetten próbált kijutni a fényre, de az ajtó nem engedett.
Végül megnyugodott. Megértett, hogy visszafelé nem vezet út. A fejében egymást kergették a gondolatok. Mi van, ha "oda" került és visszajutott oda, ahol mindig is volt? Mi van, ha örökre itt ragadt és sosem jut ki? Úgy döntött, hogy előreindul.
A folyosó egyre szűkült, de ő kihúzta magát és a hűvös levegő felfrissítette. Bátorsága erőt öntött belé. A tér tágulni kezdett körülötte.
Hirtelen megtorpant, amikor majdnem falba ütközött. Kinyújtotta a kezét és egy újabb kilincs akadt a kezébe. Nem akart kimenni innen, hozzászokott a hely energiájához. Mi van, ha semmi sem vár rá a túloldalon?
Vissza akart szaladni, ehelyett kilökte az ajtót. Beáradt a fény. Odakint, a virágok között pillangók repkedtek és madarak csiripeltek. Az egész ismerős volt és lenyűgöző.
A csodaszép kert közepén a smaragdkő díszelgett. A királykisasszony visszatért ugyanoda, ahol mindössze percekkel korábban volt. A smaragdkő ugyanolyan szikrázóan szép volt, mint azelőtt, de most a kert is lélegzetelállító volt.
- Mi történt? - kérdezte a királykisasszony a smaragdkőtől.
- Beléptél az Élet Folyosójára, hogy megtaláld a szíved vágyát- felelte a kő.
A királykisasszony felnevetett - ez elől vajon miért kellett elszaladni? Minden csodálatos volt.
A királykisasszony úszott a boldogságban.
- Ez a hely egy csoda - motyogta magában.
- Köszönöm - mondta a kő. - Örömmel üdvözöllek új tudatosságod színhelyén.
A királykisasszony rámosolygott a bölcs kőre.
- Azelőtt csak túléltem itt, de most itt élek - és a szívére mutatott. Hazatalált.
Az első benyomások: A mese arról szól, hogy hajlandónak kell lennünk belépnünk lelkünk sötét éjszakájába ahhoz, hogy máshogy lássuk a világunkat. Sokszor félünk a sötét folyosóktól, bár szívünk mélyén pontosan tudjuk, hogy sokkal jobb lesz, miután túljutottunk rajta.
Fogalmazd meg a szándékaidat erre a hétre! Ezen a héten gondolj bele, ahogyan értékeled a világodat, vajon megfelel - a valóságnak? Ezen a héten az legyen a célod, hogy elmélyítsd a szívedben lakozó megértést. Imádkozhatsz: "Uram, add meg nekem, hogy én értsek meg másokat ahelyett, hogy arra vágynék, engem értsenek meg." (Szent Ferenc)